Álló nap az Omen zenéjét(ave satanis) hallgatom. Beteg vagyok?
Ti szerepjátékoztatok már?
Ma volt egy ilyen nap tartva a fősuliban, ahova persze, kikérővel az iskolából, elmehettünk. Szerintem nincs olyan, aki ne tudná, mi az a szerepjáték. Jó öt órát eljátszottunk. M.A.G.U.S-t nyomattunk, én először életemben. S bár egy eléggé alap kalandot mesélt el, a kalandmester jól tette a dolgát, tehát jó volt. A mellettünk lévő asztalon WarHammer 40.000-tek(amit valószínűleg kevesebben ismernek, mint a szerepjátékot, pedig szerintem ez a legnépszerűbb figurás játék), a következő asztalon nemrég megjelent kártya- és táblás játékokat próbáltak ki. Riport is készült velünk, he-he. Kinéztem magamnak a Call of Cthulhu(Cthulhu hívása) szerepjátékot, egész olcsó(3000 Ft, ami egy ilyen játékhoz botrányosan alacsony ár). Uzsgyi, megyek máskor is.
UPC szeret szórakozni. Bár számukra se szórakozás egy fél napos karbantartás...
Bár délutánra már vége lett, nekünk még mindig rossz volt a telefon, s a net. Kihúztam a routert(ja, le fogják nyomozni az IP címem, holnap becsöngetnek hozzám, s elviszik a gépem, routerrel együtt, örülnék is neki.),visszadugtam, semmi. Kihúztam a modemet, pár perc, visszadugtam, semmi(ezt szokás cselekedni ilyenkor). Kihúztam mindkettőt, visszadugtam, semmi... és itt basztam el, de nagyon!
Fordítva dugtam vissza azt a két krva kábelt! Ma jöttek a UPC-sek, és elmondták, hogy a router így túl nagy energiát kapott, és tönkrement. Szerencse, hogy még fél éve ellopták a Lap-top-ot apámtól(tök szerencse, mi?), így most nem is kell nekünk a router, de ez akkor is... gyalázom magam, hogy lehettem ilyen ügyes? Tán van még rá garancia, vagy ismerősünkkel megjavíttatjuk... de télleg ez már b*meg!
Gyurmafilmet forgatok. Most, hogy van AV VCS 3-as hangtorzítóm, sokszáz hangot tudok faragni a magaméból, egyszerűen(bár legtöbbjük géphang). Annyi minden szarságba belekezdtem az utóbbi néhány évben... miért ne próbálnám ki magam ebben is? Addig kell, amíg nem pénzért megy... legalábbis nem az enyiméből:) Majd meglátjuk az eredményt.
Még mindig a Moskau-t hallgatom. Megtaláltam a Hot Butter-től a Popcorn-t, valahonnan nagyon ismerős, és nem nyugodhattam, míg meg nem hallgattam. Mintha hallottam már volna... régen...
Bár nem a mai generációs szám, de nekem tetszik a Dschingis Khan-tól a Moskau(miért ne tetszene bármi is?). Kis utánajárás után találtam rá, hogy ez egy hajdani disco szám, de nem tudom elképzelni, hogy "táncolhattak" rá... a mai disco-számokhoz(nevezzük inkább techno-nak) nem is hasonlít nagyon...
Hinnye, de megijedtem! Kétszer frissítettem, és mindig a régi jött be!
Ja, igen, lecseréltem azt a tavaszra illő fejlécet. Marad újra az értelmes, a jó, a szép... a régi.
Mivel a keddi napok már csak ilyenek, hazajöttem, és aludtam. Hogy most mit keresek ébren?
Most jut eszembe, a C++-ba belekezdtem. Két hete olvasom a kis könyvecskét, és az operandusoknál tartok. Szerintem egész jól haladok, szinte mindent értek, amin eddig átrágtam magam.
Akik értenek ehhez, kérdezem: Mi értelmük a referenciáknak, ha van a kezünkben két mutató is?
Élek!
Azt hiszem, most sokat fogok írni, így hát el se kezdem a freeblogon, mert még valami történik. Ugyanezt elmondhatnám a Microsoft Word-ről(láttátok már a 2007-es verziót? El van baszva.), de valahol el kell kezdeni. Szívesebben írnám meg papíron, de hát én olyan fejlett alkalmazkodókézséggel(túl hosszú szó, valahova be kéne illesztenem egy kötőjelet) rendelkezem, hogy gyorsabban gépelek, mint írok, tehát elkezdem. Meg scannerem sincs. Érdekes, még bele se kezdtem, már írtam néhány sort. De mostmá’ tényleg.
- elmentettem a dokumentumot -
A fejlécből rá lehet jönni, mikor is írtam utoljára. Ví vis jor ö meri krisztmösz… de rég volt. Ezután jött a születésnapom, de ki emlékszik rá? Én nem. Azóta volt egy névnapom is.
Én tényleg nem emlékszek már rá, mi volt még januárban, tehát ezt a hónapot ki is hagyom. Asszem a februárt is. Március, na igen, akkor ünnepeltük a nevem napját(tényleg, mi okból is ünnepeljük, hogy van nevünk? Kurva büszkék lehetünk magunkra(ehh, a Word helytelen szónak értelmezi a „kurvát”, ezt a…)).
- elmentettem a dokumentumot -
Ha a márciust is kihagyom, elérkeztünk áprilishoz, ami, ha jól tudom, most kezdődött el, pont egy hete. Sok mindent le akartam írni (ebből is látszik, hogy ekkora kis lófasznyi szöveget mennyiszer mentettem (ehh, a Word helytelen szónak értelmezi a „lófasznyi”-t, ezt a…), de nem sikerült. Úgy gondolom, újra elkezdek írogatni, bár, amenyi szabadságot kivettem blogírásból, mondhatjuk így is: most kezdek el írogatni…
nem tudom, annyi mindent kéne leírnom, de nincs kedvem. Nem tudom miért. Majd ha lesz kedvem írni, írok. Most is meg kellett erőltetnem magam, hogy ezt leírjam. Plusz ezt a mondatot. Plusz ezt. Plusz ezt...

Még mindig nagyon ritkásan, meghatározatlan időközönként írok. Sajna.





